Bejegyzés

Béreljen tőlünk, hogy biztosra menjen!

Lakókocsival az országot járom!

Számtalan olyan esettel találkoztunk a több mint 10 éves munkánk/munkásságunk alatt, akik a lakóautó nyújtotta lehetőségeket az ország körbejárására használják ki. Kiváló megoldás lehet a lakóautó bérlés erre a célra, hiszen ebben az utazásban a lényeg, hogy minél több helyre eljussunk. Számos nevezetességet meglátogassunk, megmutassuk a gyerkőcöknek, bemutassuk az örökségünket. Rengeteg látnivaló van Magyarországon, van amiről hallhattunk már, van, amelyet a kaland közben fedezünk fel.

A lakóautóval való kirándulás előnye, hogy nem kell egyáltalán lefoglalnunk semmilyen szállást. Ott állunk meg és akkor, amikor mi szeretnénk. Amikor kedvünk szottyan megpihenünk egy csodálatos kilátásban, vagy eltesszük magunkat éjszakára a természet hangjaival körülvéve. A lakóautó lehetőséget nyújt arra is, hogy főzzünk/süssünk a családdal, amikor úgy tartja kedvünk, ne mindig étteremben együnk. Nincsenek időkorlátok, kijelölt helyszínek. Csak a szabad akarat van és a kalandvágy nyújtotta tűz a lelkünkben. Az ország különböző arcainak közvetlen megismerése a lakóautó bérlés adta lehetőségekben bújik meg. Csak induljunk el, majd kövessük az élet folyásának sodrását. Adjuk át magunkat a teljes szabadságnak, a felfedező énünknek. Ő tudja, merre visz az út. 😊

Lakóautó bérlés és kempingezés

Lakóautó bérlés és kempingezés

Bár nem feltétel, sokszor mégis garancia a hibátlanul kényelmes nyaraláshoz a jó kempingfelszerelés. A legtöbb kalandor, ha már lakóautó bérlés mellett voksolt, ott is fogja eltölteni az egész nyaralást. Beleértve a nappalokat, éjszakákat, étkezéseket… Olykor néhány kiegészítő pedig felpezsdítheti az adott helyzeteket, például egy sütögetést a szabadban. Cégünk szorosan együttműködik egy erre a témakörre specializálódott vállalattal, a campshop.hu-val. Így biztosítani tudunk teljeskörű felszerelést is az ügyfeleknek igény esetén. Lássuk, miből válogathatnak.

Mi kiemelünk néhány, saját megítélésünk alapján fontosabb kelléket a kínálatból, de ezenfelül még hosszú a lista.
Kezdjük a kempingbútorokkal. Ebben a kategóriában olyan dolgokat talál, mint például a függőágy, kemping-nyugágy, asztalok, székek… Tehát amikor letelepednek a nyaralás közepette, valahol a természetben, a kényelemes pihenés érdekében érdemes vinni néhány ülő- vagy fekvőbútort.
Folytassuk a konyhafelszerelés kategóriával, hiszen, ha letelepednek, ott valamit sütni/főzni kell, amihez pedig kellenek kellékek. A konyhafelszerelés menüpont alatt többek között evőeszközöket, poharakat, tányérokat… de természetesen elektromos grillt és gázgrillt is talál.
Végül pedig ejtsünk néhány szót a kempingkiegészítőkről, ha már egyszer a lakóautó bérlésről beszélünk.
A kiegészítők között olyan hasznos tárgyakat talál, mint a hosszabbító, elektromos átalakítók, kerékpár-védőtakaró vagy éppen a vihar spanifer.

Ha lakóautó bérlés mellett dönt, készüljön fel maximálisan az útra a campshop.hu-val, hogy tökéletes élményben lehessen része. 

A nyári lakóautós túránk a megszokottnál…

A nyári lakóautós túránk a megszokottnál…

A nyár eleji lakóautó bérlést követő túránk jóval nyugalmasabban zajlott, mint bármikor eddig. (Az idei nyárról van szó, pontosabban a két héttel ezelőtti időszakról.) Ez több okból is meglepett bennünket, hiszen bő 1-2 hónappal ezelőtt még csak álmodni sem mertünk arról, hogy az idén nyáron elutazhatunk a családdal egy üdülésre. A másik meglepő dolog, hogy amikor már tudtuk, hogy utazunk, azt hittük minden nehézkesen fog lezajlani, ezzel ellentétben minden gördülékenyen ment! A lakóautó bérlés egyáltalán nem újkeletű számunkra, azonban most különösen jó ötletnek találtuk, hogy elszigetelten utazzunk a családdal és töltsük az egész nyaralást hasonlóan. Ebből kifolyólag egy horvátországi kemping volt az úti cél, így a tengerparti időtöltést vagy lakóautóban elizolálva, vagy a szabadban, friss levegőn tölthettük. Amikor kész volt ez az elképzelés, mely kellőképpen felelősségteljes, akkor kezdtünk izgulni a határzárakon. Folyamatosan követtük a híreket és kérdezősködtünk Horvátország felől, megnyugodni azonban akkor tudtunk igazán, mikor a határokon néhány perc alatt, bármilyen gond nélkül átjutottunk. Kellemes meglepetés volt így az utazás minden részlete, leginkább az, hogy turistából igencsak keveset lehetett látni, így szabadon mozoghattunk mindenfelé. Ez egy kimondottan kellemes lakóautó bérlés volt a részünkről! 

Béreljen tőlünk, hogy biztosra menjen!

Béreljen tőlünk, hogy biztosra menjen!

Mivel csábítjuk lakóautó bérlésre és mivel kecsegtetjük, amivel biztosan tudjuk, hogy siker lesz az utazás és egy páratlan élménnyel gazdagodik majd a család/társaság? Olyan tapasztalattal állunk Ön előtt és látjuk el tanácsokkal, amelyeket mi szereztünk a saját bőrünkön. 2008-ban választottuk először ezt az üdülési formát és azóta csak ezt választjuk. Ebből a hobbiból indult anno az egész cég felépítése. Rájöttünk, hogy mit tud nyújtani egy lakóautó bérlés és a vele való nyaralás. Megfogalmazódott bennünk, hogy ezt minél több ember ki kell, hogy próbálja! Ennek lettünk a hívei, ennek megteremtésén munkálkodunk immár több mint 10 éve. Kipróbáltunk jónéhány típust, többféle kialakítású modellt, számtalan útvonalat, különböző időintervallumú kirándulást. Ezek összességéből próbáljuk most segíteni az újonc lakóautó bérlésre vágyókat. Nem csak a személyekhez legjobban illő lakóautó kiosztással próbáljuk támogatni az ügyfeleket, ez mellett ma már úti cél ajánlóval is szolgálunk igény esetén. A tanácsaink minden esetben ingyenesek és szívből érkezők. A mi célunk, hogy minden ügyfelünk elégedetten, mosollyal az arcán gondoljon majd vissza néhány év múlva egy-egy lakóautó bérlésre.  

Nálunk így mennek a lakóautó bérlés árak

Nálunk így mennek a lakóautó bérlés árak

Cégünk igyekszik úgy a való életben, úgy az internetes felületen is korrekt, egyenes és átlátható lenni. Természetesen mindent, amit az oldalunkon olvas, azt feketén-fehéren kell értelmeznie, pontosan úgy, ahogy le van írva. Sosincs ferdítés vagy szépítés, nincs árváltozás vagy különdíjak felszámolása. Ámde amennyiben kicsit nehezebben igazodik el az interneten, a weboldalaink lapjai között, akkor olvassa végig e cikkünket és választ kap valamennyi kérdésére. A kulcsszavak a következők lesznek: lakókocsi bérlés, luxus lakóautó bérlés, lakóautó bérlés árak.
A lakóautó bérlés ára fel van osztva három csoportra.
Ez nem véletlen besorolás, ezek a lakókocsik „luxus szintjének” alapján történő rendezések.
A három kategória a következő: Prémium, Luxus és Full Integrált. Szögezzünk le néhány alapszabályt, mely mindegyik osztályra egyaránt érvényes. Az első, hogy az elő és utószezonban a minimum lakóautó bérlési idő 4 nap. Míg ugyanez a kritérium főszezon esetén 7 napra bővül. A lakóautó bérlés árak attól függően változnak, hogy mely kategóriába van sorolva az adott modell. További információkért lapozgasson blogunkon, vagy írja meg kérdését kommentben.

Már megunta a bérlést, lakóautót vásárolna?

Már megunta a bérlést, lakóautót vásárolna?

Ha lakóautó vásárlás után néz, akkor egy kellemes sétát tehet a premiumlakoauto.hu weboldalon. Itt szemezgethet, informálódhat és összehasonlíthat különböző modelleket, hogy a lakóautó vásárlás kimenetele biztosan pozitív legyen.
A lakókocsik eladási árát nagy általánosságban megtalálhatja a felszereltség mellett. Azaz, rákattint egy adott modellre és az új oldalon a jármű adatlapján az összes alapadat és extrák mellett megnézheti az aktuális eladási árát is. Ha véletlen ez nincs kiírva, az azt jelenti, hogy nem eladó, vagy még nem lett feltüntetve. Mindenképp keressen fel bennünket online vagy telefonos úton és tudakolja meg a pontos helyzetet.
A lakóautó vásárlás előtt természetesen módot adunk rá, hogy a kiválasztott lakóautót kipróbálja, részletesen megvizsgálja.
Ez nem zsákbamacska játék, ezek minden ízben prémium lakóautók, de egy alapos teszt abban is jól jön, hogy rájöjjünk tetszik-e, hozzánk való-e az adott lakókocsi. Széles skálában nyújtunk kínálatot, néhány évestől akár vadiúj modellekig, 10 millió körüli összegtől egészen 20 millió forintig terjedő intervallumban. Az Önnek való lakóautót nálunk megtalálja! Lakóautó vásárlás a legjobb helyen.

lakóautó bérlés

5 hiba, amit lakókocsi bérlésnél elkövethet, és 5 mód, ahogy elkerülheti ezeket

5 hiba, amit lakókocsi bérlésnél, kölcsönzésnél elkövethet, és 5 mód, ahogy elkerülheti ezeket

A lakóautó bérlés megadja azt a szabadságot, hogy oda menjünk, ahova csak akarunk, s mégse kelljen egy sátorban szorongani a kirándulás alatt. Érdemes azonban elkerülni azokat a hibákat, amelyek a lakóautó kölcsönzés során számos alkalommal előjönnek, így a kirándulás tényleg élmény lesz.

Ebben a cikkben 5 olyan hibát szedtünk össze, amelyet bárki könnyen elkövethet a lakókocsi kölcsönzésnél, s melyet kis odafigyeléssel egyszerűen el lehet kerülni.

1. hiba: Nézzük meg a lakókocsi bérlés korlátozásait

Egyes lakókocsi bérléssel foglalkozó vállalkozások olcsóbb árat adnak a konkurenseiknél, hogy aztán mindenféle életszerűtlen korlátozásokat a szerződésbe építve, később extra bevételre tehessenek szert.

Emiatt mindig érdemes átolvasni a bérlési feltételeket, s ha abban gyanús korlátozások szerepelnek, akkor inkább másik bérbeadó céget válasszon.

2. hiba: Túl sok cuccot pakolunk be az utazásra

Tipikus hiba a lakóbusz bérlés során, hogy túl sok cuccot próbálunk bepakolni az akár csak pár napos túrára készülve is. A még jól jöhet valamire alapon történő pakolás általában csak felesleges dolgokat jelent, valószínűleg nem a kirándulás alatt fog kitörni a III. világháború, ahogy fél méteres hóra és mínusz fokokra sem kell számítani a nyár közepén.

Vigyünk magunkkal csak olyan dolgokat, melyeket biztosan fel is használunk a nyaralás során!

3. hiba: Nem ellenőrizzük le a nyaralás helyét

Az is gyakori hiba a lakóautó bérlés alatt, hogy nem ellenőrizzük le, a kiválasztott nyaralóhely vagy kemping tényleg alkalmas-e a lakókocsik fogadására. Ha utána jártunk az információnak, akkor pedig annak helyességét kell megvizsgálni, ugyanis a főszezonban számos bérbeadó zsúfolja tele a rendelkezésre álló helyet.

Így megérkezve azzal szembesülhetünk, hogy szinte semmi tér nem marad a lakókocsi körül, s a legelemibb feltételek sem állnak rendelkezésre a pihenéshez.

4. hiba: Nem ellenőrizzük le az időjárást

Az időjárás akár naponta is változhat, így fontos, hogy az egész nyaralás időtartamára tudjuk, milyen idő várható. Hiába a lakókocsi kölcsönzés, ha az idő nagy részét az autóba zárva kell töltenünk, mert kint esni fog. Ilyenkor csak szenvedés lesz a kirándulásból, s egy idő után mindenki a másik idegeire fog menni.

Mindig nézzük meg, milyen idő várható!

5. hiba: Nem ellenőrizzük le az útvonalat

Ez az egyik legidegesítőbb hiba a lakóbusz kölcsönzés során, hiszen nagyon nehéz kivédeni, ha nem készülünk rá tudatosan. Az útvonal megtervezésekor nem elég, ha az útvonal tervezőbe beírjuk az indulási és az érkezési helyet, kifejezetten lakókocsis útvonaltervezőt kell keresnünk.

A túl szűk utakon a lakóautó elakadhat, kisebb hidakon esetleg nem kelhet át a súlykorlátozások miatt, egyes területeken pedig kitilthatják az ilyen járműveket.

Mindig ellenőrizzük le, hogy az általunk kiválasztott közlekedési útvonal megfelel-e a lakóautó bérlés során választott járműnek, s ha tehetjük, közlekedjünk inkább a főbb útvonalakon.

Hívjon minket Most!

+36 20 2428 824

lakókocsi bérlés és kölcsönzés

Lakókocsi bérlés, kölcsönzés a terv? Így kerülheti el a többletköltséggel járó hibákat!

lakókocsi bérlés és kölcsönzés

Lakókocsi bérlés, kölcsönzés a terv? Így kerülheti el a többletköltségeket!

Sokan még mindig azt hiszik, hogy lakókocsival azok nyaralnak, akiknek nincs túl sok pénzük és így próbálnak spórolni az utazáson. Pedig alapvetően nagyot tévednek, akik azt hiszik, hogy a lakókocsik még mindig a fapados utazást és üdülést képviselik. Ugyanis lakóautó kölcsönzése vagy lakókocsi bérlése általában nem olcsó mulatság. Ennek ellenére mégis vannak olyan tételek, amivel egy kicsit spórolhatunk a lakókocsi kölcsönzés során.

Lássuk, hogy mivel tudunk kicsit spórolni, ha lakókocsi kölcsönzésre vagy lakóautó bérlésre adjuk a fejünket!

1.Lakóautót béreljünk körültekintően!

A lakókocsi kölcsönzésekor érdemes a bérleti szerződés apró betűs részét is elolvasni. Ha túl alacsony a bérleti díj a piaci árhoz képest, akkor kezdjünk gyanakodni! Ugyanis ilyenkor egyéb burkolt költségeken hozzák be az árrést, amiről a lakóautó bérlést igénylő személy csak utólag értesül. Ilyenek lehetnek például: járműelőkészítési díj, külső-belső takarítás, WC-ürítés, biztosítási díjak, gázpalackok töltése, WC-kemikália ára, téli csomag, kerékpártartó, kemping bútorok vagy TV, DVD bérleti díja, stb.

2. Béreljünk lakóbuszt szezonon kívül!

A lakóautó bérlés fő szezonja értelemszerűen a nyári időszak, ugyanis akkor vannak a gyerekek nyári szüneten, így a családok ekkor vágnak neki az útnak. De azt tudhatjuk, hogy ezt a lelkesedést a lakóautó kölcsönzéssel foglalkozó cégek is kihasználják. Pedig a tavaszi vagy őszi szünetben, sőt, fűtött lakóautó bérlése estén akár a téli szünidőben is útra lehet kelni. Ilyenkor a lakókocsi kölcsönzéssel foglalkozó cégek gyakran fél áron adják bérbe a járműveiket.

3. Béreljünk lakókocsit hosszabb időre!

A lakóbusz kölcsönzésekor általában, ha több mint egy hétre béreljük a járművet, akkor akár kedvezményeket is kaphatunk, ami akár 10-18%-nyi árkedvezmény is lehet.

4. Figyeljünk a kilométerekre!

A lakóbusz bérlés díja általában az alapdíjban egy meghatározott mennyiségű kilométer megtételét megengedi. Ha ezen túllépünk, akkor elég tetemes összeget fizethetünk a kilométerek után. Előre tájékozódjunk róla, hogy mennyi a megengedett napi kilométerfutás.

5. Ne találomra pakoljunk!

Ugyanúgy, mint bármilyen más kirándulást a lakókocsi bérléses kirándulást is meg kell tervezni. Jó magyar szokáshoz híven ne pakoljuk tele a bérelt lakóautót felesleges dolgokkal. Ugyanis minél több a beraktározott holmink, annál nehezebb a lakóautó mozgása, annál több benzint fogyaszt, így amit nyernénk a „réven”, azt bukjuk a „vámon”. Például ne pakoljunk be tízkartonnyi ásványvizet, hiszen Európában mindenhol vannak Lidl vagy Tesco üzletek, ahol simán be tudunk vásárolni.

6. Ne hagyjunk elől értékeket a lakóautóban!

A lakókocsi feltörés költségeivel előzetesen senki nem számol. Természetesen nem úgy kell nekiindulni az útnak, hogy biztosan fel fogják törni a bérelt lakókocsinkat. Körültekintően parkoljunk vele!

Lehet, hogy a kempingekben a lakókocsi után helypénzt kell fizetni, viszont biztonságos helyen van a járművünk. Ha mégis olyan helyen kell megállnunk, ahol nincs kemping, akkor elővigyázatosan válasszuk ki a parkolás helyet.

Sőt arra is figyeljünk, hogy értéket ne hagyjunk szem előtt, ugyanis a lakóautó feltörésben utazók általában az alapján döntenek, hogy látnak-e könnyen elvihető dolgot, telefont, laptopot, női táskát.

Lakóautó bérlés és kölcsönzés kedvező árakon! Lakókocsi bérlés és kölcsönzés országosan!

Hívjon minket Most!

+36 20 2428 824

lakóautó bérlés

Mi éri meg jobban? Az apartman vagy a lakóautó bérlés?

Mi éri meg jobban? Az apartman vagy a lakóautó bérlés, kölcsönzés?

Ha valaki élményeket gyűjt “szálloda trófeák” helyett, akkor minden álma egy lakókocsi. Sajnos ez köztudottan egy nagyon drága álom, így két lehetőségünk marad: szállásfoglalás apartmanba, vagy valóra váltjuk az álmunkat.

A lakókocsi kölcsönzés, bérlés lehetővé teszi, hogy megvalósítsd az álmod!

Az apartman egyszerűbb megoldásnak tűnik, ugyanakkor valljuk be magunknak, hogy egy apartman foglalásakor ugyanazt a megszokott kényelmet keressük a szálláshelyeken, mint amit otthon. Jóllehet “irigylésre méltó” szelfiket készíthetünk a nívós – esetleg éjszaka is kivilágított – épület előtt, ám a nyaralás nem a kényelemről, mint inkább az újdonságok felfedezéséről, a kalandokról szól.

Sokkal irigylésre méltóbb, ha az épületek helyett a Balatonról, vagy a tengerpartról készült fotókat osztod meg a közösségi oldalakon! Képzeld csak el emellé, hogy a szállásod közvetlen a víz mellett, egy lakókocsiban van!

Nyaralás lakóbusz bérléssel, kölcsönzéssel

Az ember azt szereti amiben a saját örömét leli. Gyakran sajnos nem is tudjuk, hogy mire van igazán szükségünk, hiszen a hétköznapjaink, a feszített munkatempó mellett legfeljebb egy-egy hétvégi strandolást, jobb esetben szervezett utazást tesz lehetővé.

Miközben a szabadnapjainkat is egyre gyakrabban mérgező túlórák száma nő, a türelmünk egyre kevesebb, így eszünkbe sem jutnak az olyan alternatívák, mint például a lakóautó kölcsönzés, amely megoldást jelenthetnek a problémáinkra.

Amikor zsong a fejünk a stressztől, muszáj egy kicsit kiszakadnunk a megszokott közegből!! Erre a legjobb módszer a nyaralás. Mivel ma már az utazási irodák kínálata zavarba ejtő a sok apartmankínálattal és már-már az úticél kiválasztása is szinte teher, vállaljunk be valami újat! A legnagyobb élményt a legtöbb esetben az újdonság varázsa jelenti!

A lakókocsi bérlés azok számára, akik ezt még nem próbálták, egy olyan teljesen új alternatívát jelentő ötlet, ami az apartmanokkal ellentétben nem az otthonunkhoz hasonló komfortérzetet biztosítja, hanem valami egészen újat nyújt: közelebb hozza az embert a természethez.

Luxus Lakóautó bérlés és kölcsönzés kedvező árakon egész évben!

Hívjon minket Most!

+36 20 2428 824

lakóautó bérlés, lakóautó kölcsönzés

A lakókocsi kölcsönzés és lakóautó bérlés aranyszabályai

A lakókocsi- és lakóautó bérlés aranyszabályai Az emberek szeretnek nyaralni, de szeretnék ezt minél olcsóbban megúszni. Ennek hatására egyre inkább előtérbe kerülnek a költséghatékony nyaralási lehetőségek, melyek főleg a családosok számára jelentenek gazdaságos, megfizethető élményt. A napjainkban gyártott lakóautók minőségi felszereltsége már kiemelkedő, többet közülük akár prémium minőségbe is tudunk sorolni. Milyen lakóautó kölcsönzésre van […]